ONK 2012

Absztrakt kötet letöltése




2012. november 10., Hunyady György konferenciazáró előadása


Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga!

A XII. Országos Neveléstudományi Konferencia Tudományos Programbizottsága és szervezői szeretettel köszöntik az olvasót. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága nevében nagy hagyományú, és ebben az évben 12. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai rendezvényünkre invitáljuk Önöket. Úgy gondoljuk, hogy a hazai neveléstudomány nagy tapasztalattal rendelkező elméleti és gyakorlati szakembereinek valamint a tudományos utánpótlás képviselőinek elmélyült munkája nyomán ebben az évben is számos olyan új kutatási eredmény született, amely méltó a hazai akadémiai tudományosság legrangosabb rendezvényén történő bemutatásra. Tájékoztatjuk Önöket arról is, hogy a rendezvény szervezésére a „Közoktatási Vezetők Képzéséért” Oktatási és Nevelésfejlesztési Alapítvánnyal együttműködve kerül sor.

A konferencia időpontja:

2012. november 8-10.

Helyszíne:

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2. Q épület

A XII. Országos Neveléstudományi Konferencia a hazai neveléstudományi kutatások mellett a közoktatás és a pedagógusképzés múltból származó legfontosabb értékeinek és a jövőbeni feladataink számbavételét tűzi napirendjére. Ennek jegyében idei szakmai rendezvényünk címe:

A munka és nevelés világa a tudományban


A konferencia tudományos programbizottsága:
  • Bárdos Jenő
  • Benedek András (elnök)
  • Csapó Benő
  • Falus Iván
  • Kozma Tamás
  • Németh András
  • Tóth Péter (titkár)
A rendezvény operatív szervezőbizottsága:
  • Benedek András (elnök)
  • Kálmán Anikó
  • Lőrincz Éva
  • Kovács Tamás (webmester)
  • Tóth Péter
  • Vedovatti Anildo

Szívélyes üdvözlettel:
Dr. Benedek András (D.Sc.) Dr. Tóth Péter
tanszékvezető egyetemi tanár egyetemi docens
a konferencia elnöke a konferencia titkára

(c) ONK 2011 Tudományos Programbizottság, INFO-Grafix KFT, Pap-Szigeti Róbert